Van egy vers aminek szinte minden szavát magaménak érzem!
Talán mert a költő személyisége, egyénisége, kedves szerénysége és TISZTESSÉGE.....valamint POLITIKAI-ÉRZELMI-ÖNVÁLLALÁSA ..........maga az őszinteség !!
Váci Mihály: Mindenütt otthon
Otthontalan csavargó vagyok én?
Hiszen
minden vidéken otthon érzi magát
szívem.
Minden határ fölött a régi kék
az ég,
s a rozsban mindenütt lefognám kedvesem
szemét.
Őrházikók előtt, akárhol is, Apám
tiszteleg;
s ha sorompók közt suhanunk, megint gyerek
leszek.
És minden állomáson én mindig
megérkezem,
szinte leszállnék mindenütt, ahol lámpa
int nekem.
A városok hatalmas hangszerek,
húrjaikon
botladozva emlékeim dallamait
újra tudom;
harangszavuk nagy pálmaága
fölém hajol,
s egy ismerős pad mindenütt int felém
a fák alól.
Én nem tudom, már sokszor félek,
vétkezem:
hát nincs Anyám, szerelmem és barátom
énnekem?
hogy én bárkit, bárhol is bolondul
szeretek,
s e földön én itt idegent
sosem lelek.
Ha már kezet fogott és hallgat
velem,
vagy elkapja az utcamély fölött fuldokló
tekintetem,
már üldögélnékl órákig panasza
tornya alatt,
amíg fölöttem szíve harangütései
inganak.
